Sörtésztában sült sprotni  aprómagvas salátamix-szel és tartármártással
2016. november 18. írta: SzepiÁgi

Sörtésztában sült sprotni aprómagvas salátamix-szel és tartármártással

Egészséges ízek

 

Az egészséges táplálkozás egyik pillére a hal. Minden hónapban legalább egyszer (van hogy gyakrabban is) oda csempészem az asztalunkra más-más formában. Most az apró halakat szemeltem ki és sörtésztába bundát adtam rá.

055_renamed_by_iws_2.jpg

Ahogy én készítettem:

 1 kg fagyasztott apró (sprotni) halból készítettem, ami 6-8 főre bőven elegendő.

005_renamed_by_iws_7.jpg

A halaknak a hasát felhasítottam és késsel a bél részt kikapartam. A fejét a farkát levágtam. Folyóvízben alaposan átmostam és lecsöpögtettem, majd tiszta konyharuhával leitattam amennyire tudtam róla a vizet. Sóztam és borsoztam. Addig hagytam így állni, amíg a sörtésztát elkészítettem.


A sörtészta így készült:

 

011_renamed_by_iws_10.jpg
40 dkg liszthez adtam egy csapott evőkanál sót, egy teáskanál borsot, egy evőkanál fűszerpaprikát. 4 db tojást kettéválasztottam, a sárgáját a fűszerezett liszthez adtam, 4 dl sörrel  jól összedolgoztam. A tojás fehérjéket kemény habbá vertem és  óvatosan belekevertem a tésztába. Sűrű de a kanálról még lecsurgó tésztát kell kapjunk. Ha sűrűnek találjuk még sörrel lehet hígítani.
Az így kapott masszába beletettem a kis halakat, néhányszor átforgattam.

019_renamed_by_iws_9.jpg


Fél kg zsírt felhevítettem, majd a lángot kissé mérsékeltem és egyenként  a tésztában alaposan megforgatott halakat kézzel óvatosan belecsúsztattam a zsírba.

022_renamed_by_iws_6.jpg

Mind két oldalát szép  aranysárgára sütöttem (3-4 perc egy-egy oldal). Ha marad meg a tésztából azt is ki lehet sütni, mert nagyon finom. Papírtörlőre szedtem ki és leitattam róla a fölösleges zsiradékot, majd tálra raktam.

035_renamed_by_iws_4.jpg


Apró magvas, feta sajtos salátamix készült:

026_renamed_by_iws_8.jpg


Három fajta salátát ( fejes saláta, madársaláta, vörös fodros saláta) apró darabokra téptem, a feta sajtot kockákra vágtam és összekevertem a salátával. Mivel a sajt elég sós ezért már nem kellett tovább sóznom. Megszórtam szezámmaggal, lenmaggal, napraforgómaggal, tökmaggal majd meglocsoltam tökmagolajjal és citromlével ízesítettem.
Kiegészítője volt még az ételnek a tartármártás. Ennek receptjét már több alkalommal közöltem.
Nagyon egészséges és finom ételt  fogyaszthattunk.

068_renamed_by_iws_4.jpg

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr2511972224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kyria 2016.12.30. 13:52:49

Ez nagyon ínycsiklandó. Olvastam más sprotni receptet is, de az ennek a nyomába sem ért. Köszi szépen!

SzepiÁgi 2017.01.08. 10:53:48

@Kyria: Köszönöm a kedves szavakat! Nekünk nagyon ízlett és bátran ajánlom kipróbálásra!

i1 2017.01.09. 11:41:09

Szia! Ínycsiklandó, mindig szemeztem a sprotnival, de nem tudom, hogy kell enni...
Kérlek, pár szóban írd meg nekem...

Köszönöm: i.
süti beállítások módosítása