Füstölt húsos krumplileves
2017. január 16. írta: SzepiÁgi

Füstölt húsos krumplileves

Egyszerűen finom

Sokszor a legegyszerűbb ételek sikerülnek a legfinomabbra. Ez az egyszerű krumplileves is a füstölt íznek köszönheti nagyszerűségét.Ráadásul tartalmas és laktató is volt.

140_renamed_by_iws.jpg


Ahogy én készítettem:

A füstölt húst (1 kg comb, ami színhús) tetszőleges nagyságú kockákra vágtam.

050_renamed_by_iws_4.jpg


2 dl- el több vízbe, mint amennyi levest szeretnénk készíteni, oda tettem főni. Ízesítettem egy evőkanál sóval, egy teáskanál borssal, 5 gerezd egészben hagyott fokhagymával, egy nagy fej negyedbe vágott vöröshagymával, 4 db babérlevéllel. Puhára főztem majd leszűrtem a levét, a húst kiszedtem belőle.
Közben krumplit (1 kg) és sárgarépát (35 dkg) tisztítottam és szeleteltem. A krumplit kockákra, a répát karikákra vágtam.

078_renamed_by_iws_4.jpg


Szalonnát (15 dkg) olvasztottam és ennek a zsírján pároltam egy nagy fej apróra vágott vöröshagymát.Amikor üvegessé vált, rádobtam a sárgarépát amit kicsit puhítottam majd megszórtam egy evőkanál liszttel, kicsit barnítottam. A tűzről levéve egy evőkanál őrölt fűszerpaprikát adtam hozzá, jól elkevertem és felöntöttem a füstölt hús főzőlevével. Visszatettem a tűzre és újra forrástól számított 10 perc múlva a kockákra vágott burgonyát is beletettem. Kóstolás után lehet még sóval és borssal tovább ízesíteni. Ha a burgonya is megfőtt készen van a levesünk.
Tartalmas és a füstös íznek köszönhetően nagyon élvezhető levest fogyaszthattunk.
Aki szereti, petrezselymes nokedlit is készíthet betétként, de mi friss házikenyérrel fogyasztottuk.
Tálaláskor megszórtam friss, aprított metélőhagymával.

146_renamed_by_iws_1.jpg



Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr9012130417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása