Tejbegríz torta
2017. február 23. írta: SzepiÁgi

Tejbegríz torta

Tejbegrízből torta? Lehetséges!

 

A tejbegríz gyerekkorom óta a kedvenceim közé tartozik és átörökölték ezt a gyerekeim, sőt az Ő gyerekei is.
Azonban ez idáig meg sem fordult a fejembe, hogy szépen szervírozva is fogyaszthatjuk.Belevágtam és láss csodát, torta lett belőle.

083_renamed_by_iws.jpg

 

Ahogy én készítettem:


Hozzávalók:
20 dkg búzadara, 1,5 l tej, 1 csomag vaníliás-1 csomag csokoládés puding, 1 citrom reszelt héja, 1 rúd vanília, 1 marék rumba áztatott mazsola, 6 evőkanál cukor, csipet só.

015_renamed_by_iws_6.jpg


A piskótához:
6 db tojás, 6 evőkanál liszt (BFF 55) rétesliszt,6 evőkanál cukor, 1 csomag sütőpor, 1 késhegynyi só.

004_4_renamed_by_iws.jpg


Elkészítése
Piskóta tortalap:
A tojásokat szétválasztottam (fehérje-sárgája) és a fehérjét felvertem.
Közbe 3 evőkanál cukorral kikevertem a tojás sárgáját.
Mikor már kemény volt a tokás fehérje, beleszórtam a maradék cukrot és még párszor kevertem rakta. Ehhez adtam a tojás sárgáját és apránként adagolva a sütőporral elkevert lisztet, állandó kevergetés mellett.
Kivajazott 26 cm átmérőjű tortaformába öntöttem és előmelegített sütőbe, 160 fokon 25 perc alatt készre sütöttem. 10 percig nem szabad kinyitni a sütőajtót, de utána tűpróbát kell végezni és akkor jó, ha nem tapad rá a tészta. A lekapcsolt és nyitott sütőajtón hagytam 10 percet hűlni.

009_renamed_by_iws_13.jpg

 

Amikor langyosra hűlt, levettem a kapcsos oldalrészt és  kettévágtam.

013_renamed_by_iws_12.jpg



Tejbegríz:
1 l tejet felforraltam 6 evőkanál cukorral, 1 db citrom reszelt héjával, 1 rúd vaníliával, a beáztatott és lecsurgatott mazsolával. Hozzáadtam a grízt és 10 percig állandóan kavargatva főztem.

Akkor kettévettem a megfőtt grízt, a vanília rudat kivettem belőle.
Az egyik részbe a 2,5 dl tejjel és 3 teáskanál cukorral elkevert csokoládés pudingport öntöttem, és jól elverve tovább főztem még 10 percig.
Utána ugyanígy jártam el a vaníliás pudingporral is.

Amikor minden meghűlt összeállítottam a tortát a kapcsos tortaformába.
Alulra került a piskóta tortalap egyik fele, erre simítottam a kakaós grízt,

020_renamed_by_iws_10.jpg

ezt beterítettem a tortalap másik felével és arra kentem a vaníliás grízt.

024_renamed_by_iws_5.jpg


Végül csokoládé darabokkal, citromhéjával és mandarin cikkekkel díszítettem. Hűtőbe tettem legalább 1 óra hosszára.

029_renamed_by_iws_10.jpg


Tálalás előtt levettem a tortaforma oldalát és szervíroztam a gríztortát.

058_renamed_by_iws_3.jpg


Annyira mutatós és finom lett, nem akarták elhinni, hogy tejbegrízt esznek.

085_2_renamed_by_iws.jpg

 

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr7912285961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása