Húsos szoljanka
2017. augusztus 30. írta: SzepiÁgi

Húsos szoljanka

Tökéletes egytál étel

 

Egy ismerősömtől hallottam erről az ételről. Elmondta, Ő hogyan csinálja, majd utána néztem néhány bloggernél és így alkottam meg az én húsos szoljankámat, ami a család szája íze szerint készült.

016_renamed_by_iws_18.jpg

 

Ahogy én készítettem:

Ezt az ételt több féle húsból érdemes készíteni, mert az adja a különlegességét. Én használtam füstölt császárvéget, sertés combot, füstölt kolbászt és virslit.
Először a füstölt császárvéget (40 dkg) főztem meg, vöröshagymával, szemes borssal, fokhagymával, babérlevéllel ízesített vízben (3,5l). Amikor megfőtt a levét leszűrtem és félretettem, a húst apró kockákra vágtam.

Két fej vöröshagymát kis kockákra aprítottam és két evőkanál disznózsíron megdinszteltem.
Ehhez adtam a 3x3 cm kockákra vágott sertéscombot (60 dkg) és együtt pirítottam 10-15 percig, utána a karikára vágott kolbászt (20 dkg) is belekevertem és még 5 percig tovább sütöttem.

Ezt követően adtam hozzá 2 dl sűrített paradicsomot, mielőtt lekapott volna a paradicsom, hígítottam 1,5 dl száraz fehér borral.  Néhányszor átkevertem és felengedtem a füstölt hús főzőlevével.
Fűszereztem, szükség szerint sóval, borssal,3 cikk zúzott fokhagymával, 1 evőkanál borókával, 10 szem kettévágott olajbogyóval, egy kisebb kápia paprika karikákkal, kevéske aprított kaporlevéllel, 25 dkg karikára vágott savanyú uborkával és annak a levével (2 dl). Közepes tűzön főztem a hús puhulásáig.
Amikor a hús és kolbász is megfőttek, hozzáadtam a főtt füstölt hús kockákat és 2 pár karikára vágott virslit.
Ezzel már csak 10 percet főztem és levettem a tűzhelyről, mert elkészült.
Tejföllel és citrom karikákkal tálaltam, meszórtam aprított petrezselyemzölddel. Aki szereti a csípőset, az chili paprikát is tehet bele.
Tartalmas, ízletes egytálételt tálalhattam.

039_renamed_by_iws_6.jpg

 

Ebből az adagból 6-8 személy tökéletesen jól lakik.
Megjegyzem, hogy ez az étel másnap még finomabb, mert az ízek akkor érnek igazán össze.


Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr9512791364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása