Pataki-tálban sült fűszeres tarja, együtt készült körettel
2017. szeptember 12. írta: SzepiÁgi

Pataki-tálban sült fűszeres tarja, együtt készült körettel

A munka nehezét bízzuk a sütőre

 

Némi előkészület után, ezzel az étellel nincs tennivaló, mert elvégzi az edény és a sütő. Sőt még a köret is együtt készül a hússal. Beteszem az edényt a sütőbe és két óra múlva tálalhatom a finom ebédet.

095_renamed_by_iws_1.jpg

 

Ahogy én készítettem:

1kg csontos tarját hat szeletbe vágtam. A széleit kicsit bevagdostam, hogy sülés közben ne zsugorodjon össze.

005_renamed_by_iws_22.jpg


Pácot készítettem:
1,5 dl olajba tettem 2 kávéskanál sót, egy kávéskanál borsot, 2 kávéskanál sült hús fűszerkeveréket, 2 evőkanál mustárt, 1 kávéskanál fokhagymaport,jól összekevertem és ezzel a sűrű masszával bedörzsöltem a húst. Egy megfelelő edénybe beletettem és lefedve a hűtőbe tároltam. Ezt a műveletet jó előző nap este elvégezni, mert legalább 12 órát kell a pácban pihennie a húsnak.

013_renamed_by_iws_14.jpg

Másnap a cserépedényt beáztattam (a fedelét is), legalább 2 óra hosszára.
Amíg az edény ázott, elkészítettem a további hozzávalókat:
1 kg burgonyát vastagabb karikákra vágtam és megszórtam sült krumpli fűszer sóval. 30 dkg sárgarépát megtisztítottam, azt is hasonlóan karikákra szeleteltem és összevegyítettem a krumplival.
1 jó nagy fej vörös- és lila hagymát karikáztam és 5 cikk fokhagymát lapokra vágtam.

024_renamed_by_iws_13.jpg


15 dkg füstölt házi szalonnából vékony szeleteket készítettem .

A cserépedényt lecsepegtettem és elkezdtem a rétegezést:

Az edény alját beborítottam a szalonnával.

030_renamed_by_iws_2.jpg


Erre került a krumplival vegyített sárgarépa, amit egy csokor apróra vágott petrezselyemzölddel is megszórtam.

034_renamed_by_iws_12.jpg

Beterítettem a karikázott hagyma egyveleggel.

037_renamed_by_iws_6.jpg

Végül a pácolt húsokat helyeztem a tetejére. A megmaradt páclevet is rálocsoltam.

042_renamed_by_iws_10.jpg

Lefedtem az edényt és a sütőbe dugtam, majd azt bekapcsoltam. 200 fokra állítottam a hőfokot és így sütöttem 1,5 órán át. Utána levettem a cserépedény tetejét, a húsokat átfordítottam a hőfokot 180 fokra mérsékeltem és még 0,5 órát így pirítottam.
Ez idő alatt a hús omlóssá vált és gyönyörű színt kapott.

082_renamed_by_iws_5.jpg
Mivel a köret is vele készült, nem volt más dolgom, mint tálalni.

126_renamed_by_iws.jpg


Csodás ízvilágú, ételt fogyaszthattunk.

129_renamed_by_iws_1.jpg



Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr8512825040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éva Virga 2017.11.06. 21:54:29

Kedves Ági! Köszönöm ezt a remek receptet. Istenien finom lett, pedig nem Pataki-tálban sütöttem a fűszeres tarját, mivel az nekem nincs, és répám, lilahagymám sem volt, természetesen a vöröshagyma mennyiségét annyival növeltem, viszont minden mást a recept szerint készítettem, a husit a pácban egy egész napig hagytam...... s a végeredmény? Mennyei lett... mégegyszer nagyon köszönöm.. üdv. Éva

SzepiÁgi 2017.11.07. 19:39:26

Kedves Éva!
Nagyon örülök, hogy bevált a receptem és sikert aratott Nálatok is!
Köszönöm, hogy érdemenek tartottad a kipróbálásra és kívánom, hogy váljon kedves egészségetekre!
Szeretettel ölellek :*

Picitures doktor 2018.02.13. 18:01:42

@SzepiÁgi: Kedves Ági
Lehet ezt a finomságot vastagfalú öntvénylábasban elkészíteni.?
Nincs pataki tálam.
Köszönöm előre is.

SzepiÁgi 2018.02.14. 19:14:53

@Picitures doktor:
Abban is elkészíthető, de akkor folyadékot igényel, legalább 1dl vizet, húslevet vagy bort. Utána szorosan le kell fedni, hogy gőzben puhuljon. Tulajdonképpen a beáztatott cserépedény fokozatosan biztosítja a víz utánpótlást. A további eljárás nem változik.
Remélem segíthettem? Ha van még kérdés, szívesen megválaszolom.

Picitures doktor 2018.02.15. 10:01:38

Kedves Ági
Köszönöm az infőt,a vörösbor lesz a befutó,ezt a gyönyörű tarját nem szeretném veszélyeztetni semmiképpen.
süti beállítások módosítása