Mézes-mustáros csirkecomb sütőtökös-batáta (édesburgonya) körettel
2017. szeptember 19. írta: SzepiÁgi

Mézes-mustáros csirkecomb sütőtökös-batáta (édesburgonya) körettel

Egymáshoz simuló izek

 

Ebben az ételemben a hagyományosnak nevezhető hús és a reform köret tökéletes összhangot alkottak. Csodás ízeket élvezhettünk.

090_renamed_by_iws_3.jpg

 

Ahogy én készítettem:

A csirkecombokat (6db =1,8 kg) megmostam, majd szárazra töröltem.
Pácot készítettem az alábbi összetevőkből:
3 evőkanál olaj, 1evőkanál mustár, 1evőkanál méz, 1kávéskanál őrölt fűszerpaprika, 1 kávéskanál só, kevés frissen őrölt bors.
Alaposan összekevertem és bedörzsöltem vele a csirkecombokat. Egy zárható edénybe tettem és lefedve a hűtőben tartottam további felhasználásig. Ezt a műveletet jó előző nap este elvégezni.

011_renamed_by_iws_17.jpg



Másnap, egy megfelelő méretű tepsit alaposan kiolajoztam és a pácléből a combokat belesorakoztattam. Kenőecsettel a páclevet elsimítottam rajta. A maradék páclevet félretettem.

013_renamed_by_iws_15.jpg


Lefedtem alufóliával és 180 fokos sütőben sütöttem a hús puhulásáig (50 perc).
Félidőben a félretett páclével átkentem és újból visszatakarva tovább sütöttem.

061_renamed_by_iws_4.jpg


Amikor a hús puhává vált, leemeltem róla a fóliát, újból kenőecsettel átkentem a páclével és 200 fokra emelve a hőfokot kicsit pirítottam a húst. Tálalásig melegen tartottam.

067_renamed_by_iws_5.jpg



Körete, sütőtökös-batáta volt.
Ehhez a sütőtököt daraboltam és megsütöttem. A sült tök héját eltávolítottam és 30 dkg-ot használtam a tökből a körethez.
60 dkg batátát (édesburgonya) meghámoztam, kockákra vágtam és annyi sós vízben, ami ellepi odatettem főni. Amikor megfőtt, leszűrtem.
Vegyítettem a sütőtökkel és együtt pépesítettem.

074_renamed_by_iws_5.jpg

Ízesítettem, 2 gerezd zúzott fokhagymával,1 kávéskanál őrölt chilivel, 1,5 cm hosszúságú reszelt friss gyömbérrel, szükség szerint sóval és 10 dkg vajjal pürésítettem.
Tálaláskor fekete olívabogyóval díszítettem.

010_renamed_by_iws_25.jpg

 

Jó étvágyat!


 

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr1412879012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Františka Olahová 2018.02.04. 20:22:01

igen jol receptek lakok cseországban oromel szedném at de nem nem lehet átveni

SzepiÁgi 2018.02.05. 22:52:49

@Františka Olahová:
Nagyon sajnálom, nem tudom miért nem lehet átvenni !
Talán erről az oldalról sikerülhet:
www.facebook.com/szepizek/
süti beállítások módosítása