Mézes-chilis-ketchupos  csirkeszárnyak színes salátaágyon, batáta chips-el
2018. január 13. írta: SzepiÁgi

Mézes-chilis-ketchupos csirkeszárnyak színes salátaágyon, batáta chips-el

Ízes baráti beszélgetésre

 

Vendégvárónak, baráti összejövelekre is alkalmas a nagy beszélgetések ízessé, színessé tételéhez ez az előre elkészíthető remek étel. Terítést sem igazán igényel. Csak egy tányér, villa és nedves törlőkendő, mert igen csak ragacsos a hús, amit akár kézzel is ehetünk.

054_renamed_by_iws_9.jpg

 

Ahogy készítettem:
1kg csirkeszárnynak csak két izületét használtam, a szárnytövet és a középső részt.

004_renamed_by_iws_17.jpg


Tisztítás és mosás után, sóztam és borsoztam.
Pácot készítettem:
1dl chili szószból, 1 dl ketchupból, 1 evőkanál mézből, egy citrom kifacsart levéből, 2 evőkanál extra szűz olívaolajból, 2 cikk szeletelt fokhagymából. Ebbe forgattam meg a szárnyakat és lefedve 1 órára a hűtőbe tettem. Olyan edényt használjunk erre a célra, amiben majd sütni is tudjuk.

007_renamed_by_iws_14.jpg

 

Közben elkészítettem a színes salátát.
Összetevői voltak:
Fejes saláta, endívia saláta, kínai kel apróra csipkedve, sárgarépa, sárga színű sárgarépa, édeskáposzta vékony csíkokra vágva. Szója szósszal, citromos ízesítésű olíva olajjal meglocsoltam, jól összeforgattam és tálalásig hűtőbe tartottam. Nem kell sózni, mert a szója szósz elég sós.

015_renamed_by_iws_14.jpg



A batáta chipshez:
 2 db (kb. 40 dkg) édesburgonyát késhegynyi vékony karikákra vágtam.
Amíg a hús sült, bő forró olajban mind két oldalát megsütöttem. Papírtörlőre szedtem ki az olajból, hogy a fölösleges zsiradékot eltávolítsam róla.

029_renamed_by_iws_14.jpg



A húst abban az edényben, amiben pácoltam, még egyszer átforgattam és 180 fokra előmelegített sütőbe tettem a páclével együtt, fóliával letakarva. 20 percig sütöttem így, majd a fóliát leemelve róla még ½ órát pirítottam.

038_renamed_by_iws_12.jpg



Mikor minden elkészült, tálra rendeztem. A salátára ültettem a húsokat és körbe raktam a batáta chipszel. Mindenki magának szedett a tányérjába ízlésének megfelelően.

039_renamed_by_iws_8.jpg



Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr713572337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása