Bőrös malackaraj vele sült körettel
2018. február 26. írta: SzepiÁgi

Bőrös malackaraj vele sült körettel

Mindent egy füst alatt

 

Ha egy hús sütése több időt igényel, akkor úgy takarékoskodhatunk az ebéd elkészítésére szánt időnkkel, hogy egy füst alatt készítjük azt el a köretekkel. Így történt ez ennél az ételnél is, ahol együtt készült a hús a töltött krumpli és töltött alma köretettel.

082_renamed_by_iws_6.jpg

 

Ahogy én készítettem:

80 dkg csontos, bőrös malackarajt használtam egészbe hagyva. A bőrét bevagdostam és a húst megspékeltem néhány gerezd fokhagymával.

034_renamed_by_iws_14.jpg


Gyorspácot készítettem:
 2 evőkanál extra szűz olívaolaj, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors és őrölt fűszerkömény, 4 cikk zúzott fokhagyma, 2 teáskanál só, 1 teáskanál méz, 2 evőkanál száraz fehérbor összekeverve. Ezzel a páccal alaposan bedörzsöltem a karajt minden oldalról és legalább fél órát állni hagytam.
Addig előkészítettem a burgonyát:
Körülbelül azonos nagyságú burgonyákat hámoztam, majd keresztbe bevagdostam a két harmadáig.
Füstölt sajtot és sonkát olyan méretű csíkokra vágtam, hogy a krumplin keletkezett résekbe be tudjam dugni.

022_renamed_by_iws_16.jpg

A réseket felváltva sonka és sajt darabokkal megtöltöttem.
1 evőkanál extra szűz olívaolajjal összekevertem sült krumpli paprikás fűszer keveréket. Minden egyes darabot bedörzsöltem vele.

026_renamed_by_iws_20.jpg


Ezt követően egy megfelelő méretű tepsit mangalica zsírral bőven kikentem. Belehelyeztem csontos részével lefelé a pácolt húst és körbe raktam a fűszerezett töltött krumplival. Késsel vágtam még zsír darabokat a hús és krumpli tetejére, alá öntöttem 1,5 dl száraz fehérbort és lefedtem. Lehet fóliával, bár én olyan szerencsés voltam, hogy volt még egy olyan méretű tepsim, ami pontosan befedte a másikat, így én azt borítottam rá és sütőbe dugtam. 180 fokon 1 órát sütöttem így.

040_renamed_by_iws_12.jpg


Közben az alma köretet is elkészítettem:
Az almáknak mosás után kivájtam a magházát. Magozott meggyet fahéjjal és vaniliás cukorral ízesítettem, amit a kivájt magház helyére betöltöttem. A megtöltött almákat alufólia darabokra helyeztem, ami csak az alsó egy harmadáig takarta az almákat. Ez védte meg, hogy a kicsepegő lé miatt sütés közben ne tapadjon a tepsibe.

051_renamed_by_iws_8.jpg

 

Amikor a hús már egy órát sült, kivettem a sütőből, meglocsoltam a felgyűlt zsírral. Az elkészített almákat a krumpli mellé a hús köré helyeztem a tepsibe.

058_renamed_by_iws_7.jpg

Újra lefedtem és még együtt sütöttem fél órát.
Ezt követően levettem a borítást a tepsiről, kiszedtem a krumplikat és almákat, mert ezek már elkészültek. Melegen tartottam tálalásig.

061_renamed_by_iws_6.jpg


A tepsit a hússal fedetlenül visszatettem a sütőbe és még 30 percet pirítottam, hogy finom ropogós legyen a bőre.
Mivel minden elkészült, lehetett tálalni.

074.JPG


Mindenki magának adagolta ízlésének megfelelően a tányérjára.

 

100_renamed_by_iws_1.jpg

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr8313701036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása