Házi duó krémes
2015. szeptember 27. írta: SzepiÁgi

Házi duó krémes

Házi krémesem újra gondolva

 

Sokszor előfordul nálam, hogy még a saját receptjeimet is "felülírom". Így történt most is, amikor a házi krémes receptemet újra gondoltam és kétféle krémmel készítettem el.


010_renamed_by_iws_2.jpg
Ezt a verziót így készítettem:
Recept: 12 db-hoz:
25 dkg leveles tésztát elnyújtunk és két egyforma darabot vágunk belőle.

Vajas leveles tészta, készítése:
Ez nagy adag, de mi sokan vagyunk, tehát akinek nincs ennyire szüksége, arányosan csökkentse  az adagokat. Viszont jól fagyasztható és tárolható!
1 kg finom liszt, 50 dkg vaj, 3 dl tejföl, 2-3 dl víz (amennyit gyúrás közbe felvesz), 2 teáskanál ecet, 5 teáskanál só,
A lisztet egy mély tálba teszem, közepébe a tejfölt, a sót és az ecetet. Gyúrás közbe öntöm hozzá a vizet, annyit, hogy jól gyúrható legyen. Fél órát pihentetem, majd elnyújtom, megkenem vajjal és összehajtom. Fél óra pihenő a hűtőbe, majd ismét nyújtás és egy újabb réteg vaj. A hajtogatásnál mindig ugyan abból az irányból, ugyan olyan formában kell hajtani a tésztát, így lesz leveles.
Annyiszor ismétlem, míg a vaj el nem fogy. (általában háromszor). Felhasználás előtt néhány órát hűvös helyen pihentetem.

Én magas falú inox tepsibe készítettem, ezért 30 cm x 40 cm - es darabokat (2 db-ot) vágtam. 
Előmelegített sütőben, a tepsit megfordítva, a lapos részén megsütjük. Nagyon hamar, 10-15 perc alatt megsül.
1 tasak vaniliás és 1 tasak csokis, Aranka vagy Gála hidegen készíthető pudingport a tasakon lévő előírás szerint (annyi eltéréssel, hogy 0,5 dl tejjel kevesebbet adunk hozzá) elkészítjük.
 1 db 2,5 dl-es Hulala vagy Habmester tejszínt kemény habbá verünk.

009_renamed_by_iws_1.jpg

A megsült tésztát hagyjuk kihűlni. Az egyiket éles késsel daraboljuk nekünk tetsző méretűre, amilyen nagyságú szeleteket szeretnénk.
A másikat tegyük a tepsibe, egészbe és simítsuk rá a sárga krémet, majd a csokis krémet és ennek a tetejére a kemény tejszínhabot. A feldarabolt tészta szeleteket elrendezzük a habon. Hűtőbe tesszük legalább 3 óra hosszát. Tálalás előtt vanílliás- vagy porcukorral meghintjük, a szeleteket a tepsi aljáig elvágjuk és tálra rendezzük.

011_renamed_by_iws_2.jpg


Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr867840032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.