Töltött tócsni
2016. január 23. írta: SzepiÁgi

Töltött tócsni

Ördöglángos

 

Ez az étel nem az én "találmányom", de nekem is megtetszett és szerettem volna megismertetni vele a családomat is.Őszintén megvallva, nem olvastam az eredeti receptet, csak képet láttam róla, és elképzelésem szerint készítettem el.

024_renamed_by_iws_4.jpg

Ahogy én készítettem:

Az elkészítés menete:

Tócsnit készítünk a szokásos módon:

021_renamed_by_iws_9.jpg
Burgonya lereszelve és annyi liszttel sűrítve, hogy ne folyjon. Üssünk bele tojást és fűszerezzük (zúzott fokhagyma, bors, só, őrölt pirospaprika) és alaposan keverjük össze. Bő, forró zsiradékba kanállal halmozzunk adagokat, egy kicsit lapítsuk meg és mind két oldalát süssük szép arany sárgára. Én palacsintasütőben készítettem, nagyméretű tócsnikat. Papírtörlővel itassuk le róla a fölösleges zsiradékot és tálaljuk. 

A töltelékek elkészítése:


Gyros

018_renamed_by_iws_8.jpg

Tetszőleges húsból készíthető (én pulyka vagy csirke mellből szoktam leginkább).
A húst apróbb kockákra vágjuk. Zsiradékon egy fej apró kockákra vágott vöröshagymát dinsztelünk, majd zúzott fokhagymát is adunk hozzá és azonnal rátesszük a felkockázott húst. Fűszerezzük (bazsalikom, majoranna, rozmaring, borsikafű, fekete bors, kakukkfű, őrölt kömény, oregánó, só).Ha szükséges kevés vizet öntünk alá és puhára pároljuk. Én wok edényben szoktam készíteni és vizet nem igényel. Ha megpuhult, mát tálalható is vagy tálalásig tartsuk melegen.

Zöldségek és öntet:

019_renamed_by_iws_6.jpg

Tv paprikát, pritamin paprikát, kígyóuborkát, paradicsomot, lilahagymát, apróra vágtam és sózott, fokhagymás, kapros öntettel nyakon öntöttem.

Sajtot reszeltem:

020_renamed_by_iws_10.jpg

Azt követően vagy mindenki magának és ízlésének megfelelően tölti meg a tócsnit.

017_renamed_by_iws_12.jpg
Esetleg, előre elkészítve adjuk a tányérra.



A tócsni felére halmozzuk a töltelékeket, ráhajtjuk a másik üresen hagyott felét és a tetejét megszórjuk reszelt sajttal.

037_renamed_by_iws_1.jpg

 

Jó étvágyat!





A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr408305810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.