Savanyú káposztás bableves füstölt hússal
2017. március 04. írta: SzepiÁgi

Savanyú káposztás bableves füstölt hússal

Egy igazán laktató leves

 

A most hozott levest a szabolcsiak tudják igazán finoman készíteni, de igyekeztem én is a nyomukba lépni.Nekünk nagyon ízlett és csoda laktató, szinte egytálétel, főleg friss házi kenyérrel fogyasztva.

023_renamed_by_iws_8.jpg



Ahogy én készítettem:
A füstölt combot (80 dkg) a babbal (50 dkg) előző nap este beáztattam.
Másnap leöntöttem róla az áztató vizet. A savanyú káposztát kinyomtam a levéből, és apróbb szálakra vágtam.

011_renamed_by_iws_13.jpg


A combot odatettem annyi hideg vízbe főni, ami bőven ellepi (2 l). Ízesítettem egy nagy fej négyfelé behasított vöröshagymával, 4 gerezd fokhagymával, 1-1 teáskanál köménnyel, korianderrel, mustármaggal, szegfűborssal, fekete borssal, borsikafűvel (ezek őröltek legyenek), 3 db babérlevéllel. Sót csak kóstolás után teszek bele, ha szükséges, mert a füstölt hús sós.
Ha a comb annyira megfőtt, hogy már darabolható, kivettem a léből és kockákra vágtam.

016_renamed_by_iws_11.jpg


Utána a babbal együtt főztem tovább a bab puhulásáig. 10 perccel a főzési idő lejárta előtt, hozzáadtam a káposztát is.
Közben hagymás rántást készítettem:
Egy nagy fej vöröshagymát apró kockákra vágtam és zsíron üvegesre sütöttem. Megszórtam két evőkanál liszttel és azt barnára pirítottam, hozzáadtam 3 gerezd zúzott fokhagymát. A tűzről levéve két evőkanál fűszerpaprikát adtam hozzá, elkevertem és felengedtem (0,5 l) vízzel. Simára kevertem és rászűrtem a levesre.
Előtte a levesből kivettem 4 merőkanálnyi levet, amibe 4 dl tejfölt alaposan elkevertem, majd ezt is a levesbe szűrtem. Már csak ki kellett forralni és el is készült.

027_renamed_by_iws_9.jpg


Tálaláskor még tejfölt és szárított erős paprikát is tettem rá.
Másnap még finomabb, amikor az ízek összeérnek. Friss házikenyérrel az igazi.

041_renamed_by_iws_6.jpg



Jó étvágyat!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr3912312425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.