A családban, nálunk a férfiak húsimádók, a nők pedig szeretik a főzelék féléket. Ezért úgy szoktam azokat készíteni, hogy mindenki kedve szerint állíthassa a tányérján össze. Így történt ennél a fő ételnél is!
Ahogy én készítettem:
Először a húst készítettem el. Az oldalast daraboltam és pácoltam. Olívaolajba tettem borsot, fűszerpaprikát, kevéske őrölt köményt, sót és egy nagyobb fej fokhagyma, zúzott cikkeit. Ebbe néhányszor megforgattam a darabolt oldalast és lefedve legalább egy órára a hűtőbe tettem.
Utána, egy 25 x 38-as méretű sütőzacskóba helyeztem a hús darabokat, ráöntöttem a maradék páclevet és fél deciliter vizet. A zacskót szorosan lezártam és tepsibe helyeztem. Néhány helyen a zacskó felsőrészét, hústűvel megszurkáltam és sütőbe tettem. 180 fokon a hús puhulásáig sütöttem (40 perc).
Akkor a zacskó felsőrészét ollóval óvatosan felvágtam és hagytam még 10 percig pirulni a húst.
Kivettem a sütőből és tálra tettem, ráöntve a szaftot is.
A főzelékhez, a zöldborsót annyi vízzel, ami bőven ellepte, oda tettem főni. Ízesítettem, aprítóval összevágott, nagy csokor petrezselyem- és zellerzölddel, sóval, ízlés szerinti édesítővel vagy cukorral és húsleveskockával.
Amikor a borsó elég puhára főtt, rántást készítettem. Zsírban lisztet barnítottam, majd a tűzről levéve, hozzáadtam, a 3,5 %- os tejszínt és a zöldborsólevéből két szedőkanálnyit.
Ezt alaposan, csomómentesre kevertem és a borsóra szűrtem. Állandó kavargatás mellett felforraltam és már el is készült.
Külön tálaltam a húst és a főzeléket.
Jó étvágyat!