Vörösboros szarvas pörkölt puliszkával, áfonyaszósszal
2016. december 27. írta: SzepiÁgi

Vörösboros szarvas pörkölt puliszkával, áfonyaszósszal

Szelíden vadízek...

 

A vadhúsok rettentően ízletesek és kényeztető ételeket lehet belőlük készíteni. Előrevetítem, hogy csak akkor fogjunk hozzá, ha van időnk az elkészítésére, mert ez a pörkölt előző napi előkészület után négy-öt óra múlva lett tálalható. Természetesen vannak rövidebb idő alatt elkészíthetőek is. Én nem sajnáltam rá az időmet, mert fenomenális ízeket élvezhettünk!

003_2_renamed_by_iws.jpg

Ahogy én készítettem:

Jó kifagyasztott 1,6 kg szarvas húsból készült. A húst a vastag hártyáktól megtisztítottam és nem túl nagy kockákra vágtam ( 5 x 5 cm ).

002_renamed_by_iws_8.jpg

 
Vörösboros páclevet készítettem:
6 dl félédes vörösborba vágtam cikkekre egy nagy fej vöröshagymát, 4-5 gerezd fokhagymát félbevágva, 6-8 szem borókabogyót, 1 kávéskanál rozmaringot, 1 mokkáskanál tárkonyt és kakukkfüvet, 4-5 levél babérlevelet. Felforraltam, de nem főztem és hagytam kihűlni.

007_2_renamed_by_iws.jpg


Amikor langyosra hűlt beletettem a kockázott szarvas húst. Lefedtem és másnapig a hűtőben tároltam.
Másnap az aszalt vargánya gombát beáztattam. A húsról leszűrtem a páclevet és félre tettem.
Pörkölt alapot készítettem:
Mangalicazsíron apróra vágott vöröshagymát és tv paprikát dinszteltem. A tűzről levéve fűszerpaprikát adtam hozzá és a húst rátettem. Jól elkevertem és felöntöttem annyi borral, ami szűken ellepte. Lassú tűzön hagytam, hogy puhuljon a hús, néha megkavargatva. Ha közben úgy érezzük, nem elég nedves a hús, akkor a leszűrt pácléből mindig csak keveset önthetünk alá. 3 óra elteltével, amikor már majdnem puha volt a hús, hozzáadtam az áztató vízből kinyomkodott vargányát. Ekkor sóztam, borsoztam és kóstolást követően utána fűszereztem ízlésünknek megfelelően. Még 1 órát hagytam puhulni, nekem ennyi idő kellett, hogy finom omlóssá, puhává váljon a hús.

Puliszka volt a körete:

005_renamed_by_iws_9.jpg


Ehhez 5 dl vizet, 1 kávéskanál sóval felforraltam és állandó kevergetés mellett fokozatosan hozzáadtam 20 dkg kukoricalisztet. Addig főztem, amíg az edény falától el nem vált, besűrűsödött. Akkor a tűzről levéve hozzáadtam 2 dkg vajat és alaposan kikavartam. Én szilikon formába simítottam és abba hagytam kihűlni. Utána szeletekre vágtam és pörkölttel tálaltam.
De lehet kanállal halmokat is készíteni belőle.

050_renamed_by_iws_3.jpg

Áfonyaszósz:
2,5 dl áfonyadzsemet elkevertem 3 evőkanál sűrített paradicsommal, 2 evőkanál vörösborral, 1 evőkanál mézzel, csipetnyi bazsalikommal és sóval. Lassú tűzön összeforraltam. A vadhúshoz remek volt.

031_renamed_by_iws_8.jpg

Jó étvágyat!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr8212076405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása