Provence-i karfiol majonézes csirkemell salátával
2017. november 26. írta: SzepiÁgi

Provence-i karfiol majonézes csirkemell salátával

A megunhatatlan karfiol

 

A karfiol az egyik legváltozatosabban készíthető zöldségfélénk egyike. A diétázók is jól betudják illeszteni az étrendjükbe.Mi is nagyon szeretjük csak a fiúknak mindig kevésnek bizonyul önmagában, ezért készítettem mellé egy húsos salátát is. 

052.JPG

 

Ahogy készítettem:

A karfiolt egészbe, lobogó sós vízbe tettem annyiba, ami ellepte. 10 percig főztem, majd a levet leszűrtem róla és hideg vizet engedtem rá.

002_1.JPG


Onnan kivéve, lecsöpögtettem és ujjnyi vastag lapokat vágtam belőle (a leeső darabokat félretettem).

005.JPG


Provence- i fűszerolajt készítettem:
5 cikk fokhagymát lapokra szeltem.

017.JPG


1 dl olívaolajt felforrósítottam, a lapokra vágott fokhagymát 1 percig pirítottam benne és zöldfűszereket adtam hozzá (kakukkfüvet, rozmaringot, bazsalikomot, babérlevelet, borsikafüvet, ezeket őrölve és egy kávéskanálnyit). Fél kávéskanál sót is kapott és elkészült az fűszerolaj.

020_2.JPG



A karfiol szeleteket sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam, sóztam, borsoztam és meglocsoltam a fűszerolajjal. A sütőt előmelegítettem 200 fokra és a tepsit behelyeztem.

027_3.JPG


20 percig, illetve addig kell sütni, amíg szép színt kap és ropogóssá válik.

039.JPG

 


Melegen tálaltam, éppen ezért először a majonézes csirkemellsalátát készítettem el, hogy az ízek összeérlelődjenek tálalásig:
60 dkg csirkemellet csíkokra vágtam.

029.JPG



1 dl citromos olívaolajon wokban elkezdtem párolni a csíkozott csirkemellet. Sóztam és frissen őrölt borssal megszórtam. Amikor színt kapott és már majdnem puha volt, hozzá adtam a karfiol szeleteléséből visszamaradt darabokat is. Együtt pároltam puhára.

044_1.JPG



Közben majonézes öntetet készítettem:
400 g majonézhez adtam 1 evőkanál mustárt, 2 kávéskanál barnacukrot, 1 kávéskanál sót, 500 g tejfölt és alaposan összekevertem. Ezt követően 0,5 dl citromos olívaolajt apránként csöpögtetve hozzá simává kevertem.
1 nagyobb fej lilahagymát bele karikáztam és 350 g morzsolt, főzött kukoricát is adtam hozzá. Miután a csirkemell kihűlt, azt is belekevertem. Aprított petrezselyemzölddel megszórtam és tálalásig hűtőbe tartottam.

033.JPG



Együtt tálaltam a karfiolt és salátát, de külön-külön is fogyasztható.

058_1.JPG



Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr313395841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása