Ebből az ételből, mindig óriás adagot kell készíteni, mert házilag kovászolt káposztából főzöm és nagyon szeretjük. Talán az egyetlen étel, ami annál finomabb, minél többször melegítjük fel.
A házi kovászolt káposzta készítése:
Hozzávalók: édes, fehér fejeskáposzta, tetszés szerinti mennyiségben, kg-onként 1 csokor kapor, 3 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél; a léhez literenként 1 evőkanál só, a tetejére üvegenként 1-2 db hámozott vastagabb szeletekre vágott burgonya.
Elkészítés: A káposztát, káposztagyalun legyalulom vagy lereszelem, a kaprot megmosom, a megtisztított fokhagymagerezdeket lapokra vágom, a burgonyát felszeletelem..
Tiszta üveg aljára helyezek néhány szál kaprot, majd félig töltöm a káposztával. Beledugom a babérlevelet, néhány fokhagyma darabot és egy-egy szál kaprot. Ezután egy fej káposztának a közepéről a torzsát kivágom és azt is az üvegbe teszem. A megmaradt apró káposztával a fejet beterítem. A tetejére is rakok fokhagymát, végül a krumpli darabokkal beborítom.
Közben vizet forralok, amelyet sóval ízesítek. A már nem zubogó vizet úgy öntöm a káposztára, hogy az a krumplin keresztül folyjon. Kistányért teszek a tetejére és az üveg alá egy alátétet. Meleg helyen, 2-3 nap alatt megérik.
A megérett káposztáról leszedem a krumplit, levét átszűröm, és jól lefedem. Hűtőszekrényben hetekig eláll. Bármilyen káposztás ételhez kitűnő.
Ebből készült a töltött káposztám is.
Ahogy én készítem:
20-25 db-hoz szükséges hozzávaló:
80 dkg darált sertéshús (lapocka és dagadó), 25 dkg füstölt tarja, 15 dkg füstölt kolbász, 15 dkg rizs, 1 db tojás, 80 dkg szálas savanyú káposzta, 20-25 db savanyított káposztalevél, fűszerek (só, bors, fűszerpaprika), 1 kis fej vöröshagyma, 2-3 gerezd zúzott fokhagyma, 2 evőkanál disznó zsír,
Egy kis fej apróra vágott vöröshagymát 1 evőkanál zsíron megdinsztelek és leveszem a tűzről.
Közben összeállítom a tölteléket. A darált húshoz teszem a megmosott rizst, a tojást, a fűszereket (ízlés szerint), fokhagymát és a kihűlt, megdinsztelt vöröshagymát, majd jól összedolgozom.
A fejes káposztát leveleire szedem, vastag részét levágom, majd megtöltöm a töltelékkel. Gombócokat formázok, amit beletekerek a káposztalevélbe, majd a végeit visszagyűröm.
Megfelelő nagyságú fazék alját kibélelem az apró káposzta felével, majd egy sor tekert töltelék. Ráteszem a szeletelt füstölt húst, és apróbba vágott kolbászt, majd újra a tekert töltelék. A tetejére a maradék apró káposztát szórom.
Felöntöm vízzel, ami éppen ellepi, belemorzsolok egy húsleves kockát és fedő alatt, lassú tűzön puhára főzöm. Mielőtt elkészülne, elkészítem a rántást, amivel további fél órát még főzöm, közben többször rázogatom. Ha elkészült, leveszem a tűzről.
Tejföllel tálalom.
Jó étvágyat!