Nem tartozik a legegyszerűbben elkészíthető ételek közé, de megéri a fáradtságot!
Ahogy én készítettem:
A velőt, többször váltott vízben jól átmostam. Hártyáitól megtisztítottam. Forró vízbe tettem, szűrőn keresztül néhány percre, hogy szeletelhető legyen. Szeleteket készítettem belőle.
A sajtot (kirántanivaló, ömlesztett sajt) felszeleteltem.
A burgonyát héjában oda tettem főni.
A szeletelt sajtot és velőt paníroztam. Liszt, tojás, zsemlemorzsa. A sajtot dupla panírral láttam el.
A tojást ízesítettem, sóval, borssal, a velőnél még fokhagymát is nyomtam hozzá.
Forró, bő olajban közepes hőfokon, minden oldalról átsütöttem. Amikor megsült, szűrőkanállal kiszedtem az olajból és papírtörlővel leitattam róla a fölösleges olajat. Tálra rendeztem.
A burgonyát, amikor megfőtt, leöblítettem hideg vízzel és meghámoztam. Bevagdostam keresztbe és ételízesítővel megszórtam. Vajat olvasztottam és azzal is meglocsoltam. Ez is tálra került.
Tartármártást készült hozzá
Először a majonézt készítem el:
A tojás sárgáját egy pici sóval jól elkevertem apránként adagolva hozzá az olajat, sima sűrű masszát készítek.
Ez ízesítve lesz a tartármártás:
Mustárt, kevéske borsot, fehérbort (vagy citromlevet), cukrot adok hozzá és kanalanként adagolom a tejfölt, hogy a megfelelő sűrűséget elérje, állandó kevergetés mellett.
Az adag pedig úgy alakul, hogy ahány tojás sárgája, annyi dl olaj, és fele mennyiségű fehérbor. A többi ízlésnek megfelelően.
Elkészült minden, lehet enni!
Jó étvágyat!