Mindig próbálkozom, az egyszerű ízeket variálni és az ételeket színessé tenni. Most a körettel sikerült ezt talán elérnem. Családom körében nagy elismerésnek örvendett!
Ahogy én készítettem:
Bacon-be tekert csirkemell csíkok:
A csirkemellet, vékonyabb csíkokra vágtam, befűszereztem (só, bors, pirospaprika, majoranna, kömény, mustár) és bacon csíkokkal körbetekertem.
Kevés zsiradékon, egy kevés vizet öntve alá, teflon edényben először fedő alatt, amíg a szalonnából a zsír ki nem olvadt, majd fedő nélkül, minden oldalról szép pirosra sütöttem.
Tálalásig melegen tartottam.
Burgonyalepény :
A burgonyát héjában megfőztem, majd azt lehúztam róla.
Egy megfelelő méretű tepsit bőségesen kivajaztam és a burgonyákat bele karikáztam, sóztam.
A tetejére vaj darabokat vagdaltam.
Tojásokat ütöttem fel (a krumpli kg-jaként 5-6 db-ot) és ebbe tettem a darabolt medvehagymát, durvára reszelt füstölt sajtot, sót, borsot, kevéske kurkumát, ételízesítőt és jól kikavartam.
A burgonya tetejére öntöttem egyenletesen elosztva és magas hőfokon sütöttem, amíg egy kis piros színt nem kapott.
Nagyon szépen szeletelhető és ízletes köretet kaptam. Mi csemege uborkát fogyasztottunk hozzá.
Jó étvágyat!