Lencsegulyás füstölt hússal
2016. január 01. írta: SzepiÁgi

Lencsegulyás füstölt hússal

Pénzthozó újévi leves (de nem csak új évre)

 

Az új év kezdetekor vannak némi babonás mondások. Tyúk húst enni nem ajánlatos, mert elkaparja a szerencsét. Disznó és malachúst kell fogyasztani, mert az kikaparja a szerencsénket. Halat enni sem jó ilyenkor, mert elúszik a pénz a háztól. Babot, lencsét azonban minden mennyiségben, mert akkor pénz áll a házhoz.
Igaz, hogy babonás nem vagyok, de az új év első levese mégis a lencsegulyás volt, mert szeretjük.

021_renamed_by_iws_8.jpg

Ahogy én készítettem:


A lencsét beáztattam. A füstölt húst (tarja) szemes borssal, vöröshagymával, fokhagymával, babérlevéllel ízesített vízben tettem oda főni. Burgonyát hámoztam és kockákra vágtam.

A lencséről leöntöttem az áztató vizet és miután a füstölt hús megfőtt, annak a levében főztem puhára. Közben a főtt füstölt tarját is kockákra vágtam, és amikor a lencse már majdnem puha volt, a krumplival együtt a lencséhez öntöttem. Ízlelés után sóztam.
Magalica zsíron hagymás, fűszerpaprikás rántást készítettem és a levesre öntöttem. Újabb forralás után el is készült.

012_renamed_by_iws_8.jpg

Aki szereti, keverhet bele tejfölt és erőspaprikát is fogyaszthat hozzá.
Egy finom testes bor jó kiegészítője.

017_renamed_by_iws_9.jpg

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr598220546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása