Frankfurti leves ahogy mi szeretjük
2018. augusztus 28. írta: SzepiÁgi

Frankfurti leves ahogy mi szeretjük

Finom egytálétel

 

Azt szokták mondani, hogy levessel nem lehet jó lakni. Vannak azért kivételek, mint például a most hozott levesem. Jó sűrűre szoktam készíteni és finom házi kenyérrel egytálételként fogyasztjuk.

082_1.JPG

 

Ahogy én készítettem:

40 dkg frankfurti virslit karikára vágtam. 2 evőkanál mangalica zsíron lepirítottam és a végén megszórtam 2 evőkanál fűszerpaprikával. Alaposan összekevertem és félretettem.

038_3.JPG

50 dkg kelkáposztát megmostam, a vastag ereit eltávolítottam és aprítottam.
40 dkg burgonyát meghámoztam és kockákra vágtam.

1 nagyobb fej vöröshagymát apró kockákba 2 evőkanál mangalica zsíron dinszteltem és hozzáadtam 5 gerezd gorombára vágott fokhagymát is.  Néhányszor átkavartam és rászórtam az aprított kelkáposztát. Fűszereztem ízlés szerint sóval, 1 teáskanál borssal, 1 teáskanál őrölt köménnyel, 1 evőkanál fűszerpaprikával és 1 evőkanál majorannával.  Végül a burgonya kockákat is hozzáadtam és 10 percig így együtt pirítottam. Felöntöttem annyi vízzel, ami ellepte és a krumpli puhulásáig főztem.

028_2.JPG



Akkor hozzáadtam a félretett pirított virslit újból felszaporítottam annyi vízzel, amennyi levesre szükségem volt. Kóstolás után a fűszerezést még ízlésünknek megfelelően beállíthatjuk.

Közben 3 evőkanál tejfölből és 2 evőkanál lisztből habarást készítettem, amit a levesből kimerítetett lével kevertem simára.

053.JPG

Az újbóli forrást követően beleszűrtem a habarást a levesbe, Néhány perces forralás után el is készült. Közben megszórtam apróra vágott petrezselyemmel. A tűzről levéve fedő alatt hagytam állni, majd tálaltam.

112.JPG

Fogyasztáskor, aki igényli, tejföllel még meglocsolhatja.

097.JPG



Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr2814206661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása