Gyorsan elkészül és omlóssá válik a hús, valamint vele egyidőben elkészül a köret is, ha sütőzacskót használunk az elkészítéséhez. Persze a tarjánál fontos az előkészítés is!
Ahogy én készítettem:
A csontnélküli tarját (1,5 kg), újnyi vastag szeletekbe (8db) vágtam. Kicsit mind két oldaláról megklopfoltam, hogy a rostjai lazuljanak.
Egy edénybe, amibe a húsok beleférnek pácot készítettem:
5-6 cikk zúzott fokhagyma, 1 evőkanál ketchup, 1 evőkanál mustár,1 kávéskanál őrölt fekete bors,1 mokkáskanál őrölt babérlevél, egy kis darab chili paprika magja nélkül és annyi citrommal ízesített olívaolaj, ami ellepi.
Ezzel a páccal alaposan bedörzsöltem a hús szeleteket, majd lefedtem és egy éjszakára a hűtőbe tettem, (legalább 8-10 órát kell a pácban állnia).
Másnap, öt féle hagymát hámoztam (vörös-, új hagyma szárával együtt, fok-, póré-, lila) és karikára vágtam. Burgonyát lehetőleg azonos méretűeket hámoztam és hosszába félbe vágtam.
Elővettem a pácolt húst és egy megfelelő méretű sütőzacskót (az enyém 25x38-as volt).
A húsokat megsóztam és belehelyeztem a zacskóba, a visszamaradt páclében átforgattam a burgonyákat és a karikázott hagymákat, majd ezt is a zacskóba szórtam. 1 dl vörösbort beleöntöttem a zacskóba és szorosan lekötöttem a zsák száját. Eligazítottam a benne lévőket, hogy egyenletesen elosztva legyenek a zsákban a hozzávalók. Tepsibe helyeztem a felső részén hústűvel több helyen is megszurkáltam és a sütőbe tettem. 180 fokon sütöttem 50 percig.
Akkor óvatosan, hogy a gőz a kezemet ne égesse meg, felnyírtam a zsákot, széthajtottam és még 15 percet hagytam a benne lévőket pirulni.
Miután elkészült, villával tálra szedtem a zsákból a húst és a krumplikat. Középre a húsokat és körbe raktam a sült krumpli körettel, amit megszórtam frissen szeletelt petrezselyemzölddel. A zsákban maradt sült hagymát rákanalaztam a lével együtt a húsra.
Melegen tálaltam és frissen készült paradicsomsalátával fogyasztottuk.
A paradicsomot karikára vágtam, kicsikét sóztam, borsoztam, meglocsoltam tárkonyos balzsam ecettel és citromos ízesítésű olívaolajjal, majd megszórtam fenyőmagos salátamag keverékkel.
Jó étvágyat!