Egészben sült liba vörösboros lilakáposztával és sárgarépás krumplival
2016. november 12. írta: SzepiÁgi

Egészben sült liba vörösboros lilakáposztával és sárgarépás krumplival

Nem csak Márton napra...

 

Nagy izgalommal készültem ehhez az ételhez. Még egészben eddig nem sütöttem libát csak darabokban, főleg combot. Azt mondták, nagy kihívás...Szeretem a kihívásokat és úgy érzem ennek most meg is feleltem! Nagyon gusztusos és finom étel kerülhetett, különleges kiegészítőkkel az asztalra.

070_renamed_by_iws_1.jpg

Ahogy én készítettem:
Az én libám 3,8 kg súlyú volt így a megadott mennyiségek is erre vonatkoznak.

A libát alaposan megtisztítottam (ha tisztítottat veszünk, akkor is vizsgáljuk át), hogy főleg tok ne maradjon benne. Ez a legfárasztóbb az egész elkészítési folyamatban. Fejét, nyakát, lábát és a belsőségeket nem használom a készítéséhez. A libáról lefejtett hájat kisütöttem zsírnak, mert ezt használom majd a továbbiakban.

017_renamed_by_iws_8.jpg

Amikor ezzel végeztem, akkor  kívül-belül alaposan bedörzsöltem sóval.
Füszerkeveréket készítettem:  1 teáskanál majorannából, 1 teáskanál rozmaringból, 3 cikk zúzott fokhagymából, 1 mokkáskanál borsból, 1 mokkáskanál zsályából. Ezzel a keverékkel a hasüregét bedörzsöltem. Ajánlatos mindezt előző nap elvégezni, hogy az ízek összeérjenek. Egy megfelelő méretű edénybe tettem és lefedve másnap reggelig a hűtőbe tartottam.

003_renamed_by_iws_10.jpg


Másnap, két darab almát megmostam, negyedeltem, a magházát eltávolítottam és meghintettem fahéjjal. A hűtőből kivett liba fűszerezett hasüregébe tettem az alma darabokat.

001_renamed_by_iws_5.jpg

A liba lábait erős fonallal összekötöttem és a szárnyait is a mellrészéhez rögzítettem. A szárnyakat és a lábakat (a comb rész nélkül) beborítottam alufóliával, majd egy megfelelő méretű tepsibe helyeztem hasára fektetve. Ha van fedeles kerámia tálunk (sajnos az enyém pár centiméterrel kisebb volt) az is nagyon jó!  2-3 evőkanál libazsírral meglocsoltam, hústűvel megszurkáltam párhelyen a hasát és hátát is.

013_renamed_by_iws_8.jpg

Lefedtem alufóliával és sütőbe helyeztem. Alacsony (150 fok)sütöttem, 1 órát a hasán, majd megfordítottam és 1 órát a hátán. Utána leemeltem róla a fóliát a felgyűlt zsírral meglocsoltam (ha túl sok zsír gyűlik fel, akkor kanalazzuk ki alóla) és lefedetlenül mind két oldalát fél-fél órán át pirítottam. Ennyi idő alatt omlós, puhává vált a húsa és finom ropogóssá a bőre.

056_renamed_by_iws_2.jpg



Köretként különleges párolt lilakáposztát, párolt sárgarépa szalagokat és libazsíros krumplipürét készítettem. Mind ez bőven elkészült amíg a liba sült.

A hozzávalókat előkészítettem:

020_renamed_by_iws_5.jpg


Egy nagyobb fej (1,5-2 kg ) lilakáposztát vékony csíkokra vágtam. 2 fej lilahagymát vékonyra szeleteltem. Egy nagy narancs levét kinyomtam, héjáról a fehér részt eltávolítottam és vékony csíkokra vágtam. 2 db almát megmostam és magházának eltávolítása után kockákra vágtam. Előkészítettem 3 evőkanál mézet, 2,5 dl édes vörösbort, a libazsírt. 2-3 darab sárgarépát meghámoztam, megmostam és a hámozóval hajszálvékony szalagokat készítettem belőle.

Vörösboros párolt lilakáposzta

A libazsírt megforrósítottam, hozzáadtam a mézet és 3-4  percig karamellizáltam. Rászórtam a lilahagymát, amit néhányszor átforgattam benne.

031_renamed_by_iws_7.jpg

Utána ráhalmoztam a lilakáposztát.

062_renamed_by_iws_6.jpg

Összeforgattam és ízesítettem. 1 evőkanál sóval, 1 mokkáskanál borssal, 1 kávéskanál őrölt köménnyel, a narancshéj csíkokkal, a kifacsart narancslevével, 1 mokkáskanál őrölt szegfűszeggel, 1 evőkanál balzsamecettel, és a borral. Jó összekevertem, lefedtem és gyakori kevergetés mellett hagytam 1 órát párolódni (én wokban készítettem). Nekem ennyi folyadék az egész párolódási időszak alatt elegendő volt, de ügyelni kell arra, hogy ne tapadjon le és ha szükséges mindig egy kevés vizet öntsünk alá.  1 óra elteltével úgy éreztem már jó puha a káposzta, ekkor a darabolt almát is beleforgattam és fedő nélkül szinte állandó kevergetés mellett még egy félórát pároltam, amíg az almák is megpuhultak. Kóstolás után lehet még ízlésünknek megfelelően sózni, édesíteni vagy savanyítani.

Párolt sárgarépa szalagok:

026_renamed_by_iws_7.jpg


Libazsíron wok edényben 10-15 perc alatt puhára párolódott. Külön, de a krumplipürére szórva is lehet tálalni.

Libazsíros krumplipüré:
A szokásos módon készítettem, mint a krumplipürét csak vaj helyett libazsírral kevertem habosra.

Amikor a liba kicsit meghűlt daraboltam és úgy tálaltam.

097_renamed_by_iws.jpg

Így mindenki választhatott tetszésének, ízlésének, étvágyának megfelelő darabot.

095_renamed_by_iws.jpg

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr2811956371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása