Az én négy magvas házi kenyérkém
2017. január 25. írta: SzepiÁgi

Az én négy magvas házi kenyérkém

Amire minden nap szükség van

 

Sok kenyeret készítettem már, de egyik kedvencünk a magvas kenyér. A házi kenyérnek nincs párja, mert adalék mentes, mindig friss és ízlésünknek megfelelően készíthetjük el.Ezt a most hozott kenyérkémet annyira egyszerű elkészíteni, hogy bátran ajánlom kezdő háziasszonyok vagy eddig az otthoni sütést halogatók figyelmébe is!

035_renamed_by_iws_5.jpg

Ahogy én készítettem:
Mérleg helyett 2,5 dl –es bögrét használtam.
A dagasztótálba öntöttem 3 bögre BL 80 gyermelyi, fehér búza kenyérlisztet, 1,5 bögre langyos vizet, 7 gr porélesztőt, két evőkanál olajat, 1 csapott evőkanál sót, három kávéskanál cukrot. Ezeket jól összedolgoztam. Akkor jó, ha sem a tálhoz, sem a kezünkhöz nem tapad. Lefedtem a tálat és 10 percig állni hagytam.

002_renamed_by_iws_11.jpg


Utána lisztezett gyúrótáblán még egyszer átgyúrtam a tésztát, amíg bársonyossá nem vált. Újból 10 perc pihentetés következett.

006_renamed_by_iws_9.jpg


Megformáltam és bevagdostam tetszőlegesen. Apró magvakkal (hántolt napraforgómag, szezámmag, lenmag, fekete szezámmag) megszórtam.

011_renamed_by_iws_11.jpg


Megfelelő méretű kacsasütő (jénai) tálba sütőpapírt tettem és ebbe helyeztem a megformált kenyeret. Vízzel megkentem a tetejét és a tál fedelét is belülről, amit ráhelyeztem.
Előmelegített sütőben 180 fokon 45 percig sütöttem. Akkor leemeltem a fedelet a tálról, átkentem vízzel a kenyeret és fedő nélkül még 10 percet sütöttem.
A sütőből kivéve megint átkentem vízzel a tetejét és rácsra helyezve hűtöttem ki.

014_renamed_by_iws_16.jpg

 
Ebből a mennyiségből egy 90 dkg-os kenyér lett.
Konyharuhával letakarva frissen tudjuk tartani.

042_renamed_by_iws_5.jpg

 

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepizek.blog.hu/api/trackback/id/tr2212155353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hdnctrl 2017.01.26. 18:41:28

a házi kenyér sajnos csak pont annyira adalékmentes, mint a liszt, amiből készül.

SzepiÁgi 2017.01.27. 00:35:17

@scuynat:
Igen...sajnos ezt el kell ismernem!

sZulamith 2017.01.27. 17:17:37

Azért a liszt közel sem annyira telitett mint a bolti kenyér. Meg kell nézni, hogy mekkora az 1 kilós bolti kenyér, és mekkora az otthon sütött. Izéről, illatáról nem is beszélve.
Sokat használom a kenyérsütő gépet, de ezt kifogom próbálni, nagyon guszta:)

SzepiÁgi 2017.01.28. 00:11:49

@sZulamith:
Az otthon sütöttbe biztos, hogy nincs tartósító. Valóban az illata, az állaga is teljesen más.
Én is szoktam a kenyérsütő gépet is használni, de ez annyira egyszerűnek tűnt, hogy el kellett készíteni. Egyáltalán nem bántam meg és köszönöm, hogy Neked is megtetszett. Remélem Te sem fogsz csalódni benne.

sZulamith 2017.01.29. 20:41:35

Ma megsütöttem a kenyeret. Géppel dagasztottam, jénaiba sütöttem. Szerintem kicsit lazább lett a tésztája, mert a bevágás nem sikerült. Egyébként nagyon szép kívül, belül, és finom!!!! Köszönöm.

SzepiÁgi 2017.02.03. 23:55:27

@sZulamith:
Nagyon örülök, hogy elkészítetted és ízlett!
süti beállítások módosítása