Húsimádó családtagjaim kedvében jártam ezzel a finom szalonna zsírban sült tömény hústekerccsel. A hústekercs elkészítéséhez, ötletemhez azonban kaptam segítséget a hentesemtől. Legközelebb, már saját magam fogom azt is elkészíteni, mert láttam hogyan csinálja.
Ahogy készítettem:
1,5 kg lapocka és 40 dkg fehérszalonna felhasználásával a hentesem elvégezte a hústekercs készítését. A lapocka kiklopfolva és sózva került szorosan feltekerésre és szalonnával bevonva, majd az zsineggel (ami a sütést is kibírja) átkötözve.
Én egy kencét készítettem:
3 evőkanál szója szósz, 2 evőkanál chili szósz, 3 cikk zúzott fokhagyma, 1 mokkáskanál bors, 1 evőkanál extra szűz olíva olaj felhasználásával. Időközönként ezzel kenegettem át, kenőecset segítségével a hústekercset.
Közben elkészítettem a körethez valókat:
Három féle hagymát (póré, vörös, lila) hámoztam és szeleteltem.
Négy féle paprikát (piros - sárga- zöld kaliforniai és tv paprika) aprítottam.
Nálam ez a mennyiség összességében 60 dkg volt.
Amikor ezekkel elkészültem, egy megfelelő mérető tepsit kikentem mangalica zsírral, beleöntöttem 2 dl testes vörösbort és belehelyeztem a hústekercset, majd köré szórtam az aprított hagymákat és paprikákat, amit sóztam és borsoztam.
A hústekercset megszórtam színes egész borssal, ráöntöttem a maradék kencét is.
Egy ráillő másik tepsivel lefedtem (alufólia is jó) és sütőbe dugtam. 200 fokon 2 órán át sütöttem. Akkor levettem a tetőt róla, a sült zöldségeket kiszedtem, mert azok már elkészültek, meglocsoltam mézes-almaecettel és tálalásig melegen tartottam.
A hústekercset a visszamaradt lével locsolgatva még fél órát tovább sütöttem.
Ez alatt az idő alatt megpirult és szép színt kapott.
A sütőből kivéve hagytam 10-15 percet hűlni és lefejtettem róla a kötöző zsineget, majd szeleteltem.
A sült zöldségekkel együtt tálaltam. Friss kenyérrel fogyasztottuk.
Jó étvágyat!